Ha nem vigyázok, még a végén megszeretlek. Mosoly játszik majd a szám szélén, ha rád gondolok, s eltűnik minden ránc a homlokomról, amikor meghallom a hangod.
Elképzellek majd, ahogy rólam mesélve másoknak, olyan fény ragyog a szemedben, mint azelőtt soha, és este elalvás előtt magadhoz szorítva a kispárnádat, kettőnkről ábrándozol.
Ha nem vigyázok, még a végén átveszed a gondolataim felett az irányítást, és akárhányszor eszembe jutsz, éhesen harapom majd a szám, sóvárogva a tested után, aminek az ízét bár még nem kóstoltam, mégis ismerem. Első szeretkezés előtti párbeszédeket fogok írni fejben, amikről tudom, hogy hiába vázolom fel az összes verziót, úgyis másképp történik meg. Elképzelem azt a napot is, amikor már mindketten tudjuk, hogy meg fog történni, és bár a vágy addigra már az összes józan idegsejtemet uralja, mégis húzom az időt, mert az a fajta megőrülés a legfinomabb drog testnek és léleknek egyaránt.
Ha nem vigyázok, még a végén magam előtt látlak majd, ahogy meztelenül fekszel a takaró alatt. Aztán takaró nélkül. Végül már csak az arcod jelenik meg előttem, amikor azt kérdezem tőled, akarod? Megállíthatatlanul pörögnek majd a képek a fejemben arról, ahogy a gyengéd, lágy csóktól eljutunk a még erősebben, markolj, üss, mélyebben, harapd, tedd a számba, gyorsabban, szívd, fogazz! elcsukló hangon történő nyögdécselésekig, valamint arról, hogy utána egymásba gabalyodva alszunk el.
Ha nem vigyázok, még a végén egy napon azt mondom majd neked, hogy csak a cigarettafüst zavar, de amikor a szemembe akarsz nézni, elfordítom a fejem, s hagyom, hogy elmenj, aztán az ablakon át a távolodó alakodat lesve arra fogok gondolni, minden, ami én voltam, amire annyira nagyon vigyázni akartam, ott ballag el, örökre veled. 
 
Hegyi László
Férfi titkok 
 

 



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kép
    - Már megint megzavartál, kiszakítva a biztonságból, annak ellenére, hogy senki nem hívott. Ráadásul milyen magabiztosan léptél be az életembe! Már megint! Hihetetlen!...De ezúttal már nincs helyed benne! Pedig én azért jöttem. Megint... Érdekel is ez téged? Esélyes, hogy nem, de tegyük hozzá, nem is tudsz róla, hogy a fantáziámnak ismét azon az oldalán sétálsz, ahonnan már nincs visszaút. Főleg nekem. Viszont nagy ajándéka és egyben átka is a férfilétnek ama képesség, hogy mérnöki precizitással vagyunk képesek elfojtani az érzelmeket. Legtöbbször magunk elől is. Bár én már rég csatát vesztettem, te pedig mit sem tudva győzelmedről, itt ülsz az asztal túloldalán a nem tudom hol kezdődik hófehér ruhádban, csak azt, hogy akarlak. Kimért stílusod azonban arra késztet, hogy hallgassak, főleg addig, amíg az összes létező és nem létező vádat fel nem hozod ellenem. Már megtanultam, hogy túlzottan ne foglalkozzak a listáddal, ezért inkább a szádra koncentrálok, ahogy...
További információk
Kép
    A halványan megvilágított folyosón - szokásomtól eltérően - a padlószőnyeg rejtjeles kódlabirintusra hajazó mintázatát bámulom. Ráeszmélve zavart viselkedésemre, egy pillanatra megállok és köszönök a mellettem elhaladó idegennek. Kedves mosollyal viszonozza, a testtartása pedig azt üzeni, hogy nyitott egy rövid beszélgetésre. Nincs hozzá kedvem, most mégis kapóra jön az alkalom. Az akcentusa alapján spanyolnak tippelem, de nem kérdezek tőle semmit, csak hallgatom. Fel viszont nem fogom a hallottakat, mert gondolatban már beléptem hozzád a szobámba. Már akkor tudtam, hogy ott fogsz várni rám, mielőtt angolosan távoztál volna. Sőt, talán már az italod fölé hajolva döntöttél kettőnkről. Kettőnk... Minek is használok többes számot, hiszen nincs mi, csak te meg én! Mégis, miután poharadat az enyém mellé tetted és ujjaid éppen csak súrolták kézfejemet, úgy éreztem, hozzám tartozol. A gondolattól száműzöm a kikívánkozó szánalmas mosolyt, és megpróbálok a velem szem...
További információk
Kép
  Semmi értelme megint felmenni hozzád, hogy ki tudja hányadik alkalommal szakítsunk, mert "csak raboljuk egymás idejét". Felesleges, hogy miközben te az érveidet sorolod, én félúton elveszítve a fonalat, a helytelen, tilos, bűnös, meg a többi olyan szó hallatán, -amiktől szégyent kellene éreznem- unottan elfojtsak egy ásítást. Csakhogy én nem szégyent érzek. Én a húsomba vájt körmeidet érzem, a mellkasomon fékezhetetlenül lefelé haladó szádat, és a minden sejtemet átjáró bizsergést, amikor a nadrágszíjammal babrálva kihívó pillantással fölém hajolsz.    A kezed a nyakamra csúsztatod és a törékeny ujjak kicsit megpihenjenek az ütőeremen. Szeretem, ahogy ilyenkor rám nézel. Szeretem, hogy tetszik a megsemmisítésem, és azt is, hogy mire magam alá akarnálak rántani, te már elégedett mosollyal az arcodon kezdesz bele a hatáskeltő játszmádba, aminek menthetetlenül a függőjévé tettél. Néhány magabiztos kézmozdulat közben még lejjebb kúszol rajtam, és miközben lekapom rólad a fe...
További információk