...mert kell a jelzés, hogy tudjam készen vársz engem. Nem kételyekkel a fejedben, s főleg a szívedben, hanem nyitottan arra, ami előttünk áll, még akkor is, ha ez nem mindig egy rádióbarát szerelmes dal refrénjét hozza. Nem, az élet nem ilyen. A fekete-fehér nagyon jól mutat fotón, de az embernél senki sem kever furcsább, néha akár egészen ijesztő színeket.

Akarhatom én mindennél jobban a közös világot veled, rajzolhatok rózsaszínű flamingókat, írhatom illatos tintával a soraimat, de egyrészt rosszul rajzolok, másrészt a történetekben is a legizgalmasabb rész a bonyodalom, s ha ez nem elég, az sem biztos, hogy jól szeretek. Mindennap tanulom az életet, és miközben a kérdőjeleket vadászom le, csodálkozva nézem a kijelentő embereket.

Én nem tudom, hogy mit hogyan kell, s főleg jól csinálni, csak a tapasztalatban hiszek. S megtapasztalhatok valamit százszor ugyanolyannak, benne van a pakliban, hogy a százegyedik alkalom mindent felülír, amit addig megrendíthetetlenül igaznak tudtam.

Éppen ezért, amikor a közös szoba hideg hangulata miatt neheztelsz rám, én nem értelek. Nem értelek, és azt sem, miért nem örülsz, hogy veled kapcsolatban is kérdőjelek tengerében próbálok meg a felszínen maradni, bár a mélység mindennél jobban vonz. De hogyan merüljek alá, ha elhúzod tőlem a kezed, mert félsz. Azt hiszed én nem? Azt hiszed én nem ismerem a fájdalom, a magány rideg labirintusát? Azt hiszed az én könnyeimet mindig csak a boldogság szüli, s a poklomban nimfák elégítik ki a legperverzebb vágyaim? Hidd el tudom, hogy milyen a mindent beleadtam, mégis csúfosan elbuktam érzés, amikor összeroppansz a tehertől és még az is megfordul a fejedben, hogy csak félre kéne rántani a kormányt...

Nagyon szeretnék egy fekete-fehér történet hőse lenni, aki a sztori végén a sárkányt legyőzve hagyja el a terepet, és nem mellesleg még a királylányt is magával viszi, de a férfinak egyelőre nő, nem pedig mesehős kell. És amíg te nem vársz készen engem, addig miért büntetsz, ha csak a felszínen való lebegést élvezem veled? Ha még attól is félsz, hogy a szemembe nézve vallj szerelmet, miért ütsz meg azért, amiért nem merem, hogy magába öleljen az a mély, aminek a titkát csak te ismered? Miért sértődsz meg, ha azt mondom, nekem kevés a szó, miért nem vezetsz, miért nem adsz akkor magadból, amikor könyörgök a szerelmedért, miért hagysz magamra, miért hátrálsz el tőlem minden egyes alkalommal, amikor hozzád érek, miért akarod a fekete-fehéret, ha megalkothatnánk a saját szín-világunkat, amelyben senki más sincsen, csak te és én? Miért higgyem el, hogy szeretsz, ha a cipőd orrát bámulod akkor, amikor szerelmet vallok neked? 

 

Hegyi László 

Férfi titkok