Talán a legnagyobb hibát ott vétjük egymással szemben, amikor azt feltételezzük, hogy létezik különbség nő és férfi között. Nyilván vannak nembeli sajátosságok, de alapvetően emberek vagyunk. Emberek, akik mindegy, hogy milyen testbe születtek, érző lények.
Nem hiszem, hogy például a férfi szíve kevésbé képes fájni, mint a nőé. Vagy, hogy a mi érzelmeink nem tudnak ugyanolyan intenzíven működni. Talán csak nem beszélünk róluk annyit, mert jó pár évezredes berögzültség ez is, amit mintha a génjeinkben hordoznánk. Igen, a mumus: a fiúk nem sírnak. Sőt, nem is igen beszélnek.

Annak idején, amikor elindítottam ezt az oldalt, rengeteg nő megkérdőjelezte, hogy valóban férfi vagyok-e. Mondván, a férfiak hallgatnak az érzelmeikről. Nem tudom, hogy ez miért alakult ki, nyilván mindenkinek megvannak a saját tapasztalatból keletkezett igazságai, vagy tévedései. Mindenesetre tény, hogy nekem is sok erőre volt szükségem ahhoz, hogy felvállaljam a nyilvánosság előtt: férfi létemre érző lény vagyok, és borostás arc ide vagy oda, én bizony már bőgtem. Nem is egyszer, és biztosra veszem, hogy még fogok is párszor.
Talán az igazi baj az, hogy a férfi saját maga gyártja az akadályokat önmaga számára. Nem szabad, hogy fájjon, elvégre férfi vagyok! Nem beszélek róla, mert férfi vagyok! Nem teszem ezt és ezt, mert férfihoz nem illik! Meg a többi hülye gondolat, mely oly észrevétlenül láncol minket a megfelelési kényszer aljas uradalmához, akár mézédes méregcsók a szeretőhöz.

Talán a legnagyobb elakadásunk az, hogy korlátozzuk az érzelmeinket. Örömet és bánatot egyaránt. S tesszük mindezt milyen nevetséges ok miatt? Há' mer' a férfinak így és így kell viselkednie! Aha... de ki mondja ezt? Kinek is engedem meg, hogy beledumáljon az életembe, amiből jelenlegi tudásom és hitem szerint is csak egyet pörgetett ki számomra a Főnök?
Elsősorban magammal kell békében lennem, vagy másokkal? Magammal. Számít, ha XY szerint nem "helyesen" működök, mint férfi? Nem. Nyugodtan tudok aludni a rólam való véleményeket ismerve? Szinte aggasztóan. Kvázi, nincs velük közös utam, ezért felesleges megfelelnem nekik. Vagy bárkinek is.

Talán a lelkünk legmélyén mi is ugyanazokkal az érzelmekkel küszködünk, mint a nők. Csak mi tesszük mindezt rablánccal a nyakunkon, ketrecbe zárva. És az benne a paradoxon, hogy mindeközben a nő elismerésére hajtunk, aki mire vágyik? Arra, hogy kifejezzük felé az érzelmeinket. Akkor is, ha az éppen könnyeket csal a szemünkbe.

Talán ideje lenne tényleg letépni a láncot és szétfeszíteni a rácsot, mert azt hiszem a szabadságnál kevés jobb dolog létezik a világon. Mert végül is mitől fél a férfi, mi történik akkor, ha a szabadságot választja?
Talán végre önmaga lesz, és kiderül, hogy ki az, akivel valóban közös útja van?
Talán csak ennyi az egész?
Talán csak ennyi a férfi titok.

Hegyi László 

Férfi titkok