...s egyszer csak ott találod magad mellett az embert, akinek pont az a Zs kategóriás szörnyeteg kell, akire már hosszú ideje magadként tekintesz.
Éppen te, aki addigra már annyiszor kérdőjelezte meg a tetteit, hogy éppen ezért a létezés legegyszerűbb módját választva, kizárta azt is, aki szeretni érkezett.

Mert te már nem akarod, hogy szeressenek, és miközben kettéhasít a fájdalom kedved lenne beletenyerelni az aurájába annak, aki ezt gyengeségnek nevezi. Mert már minden muníciód elfogyott és a túlélésre való egyetlen esélyed abban látod, ha feladod.
Mert már képtelen vagy az önszeretetre, hiszen folyton elbuksz, mindig hibázol és ezáltal olyan pusztítást végzel, hogy csak azt veszed észre magadban, amiben a legkevésbé se hozod az "isteni" kategóriát.

S mindennek ellenére egyszer csak ott találod magad mellett az embert, aki megfogja a kezed. Addigra pedig már olyannyira idegen számodra ez a fajta érintés, hogy ösztönösen ütni kezdesz, de ő mégis marad.
Ő, aki nem azt látja benned, akit szeretne, hanem azt, akiről te már rég lemondtál. Aki nem csak akkor szeret, ha a nevetésed elhallatszik a holdig és vissza, hanem a legmélyebb poklodban is, amikor éppen szétrohasztod a lelked. Aki nem azt nézi, hogy mit teszel, hanem a miértre keresi a választ. Aki nem megváltoztatni jött, hanem megismerni téged, holott valójában mindig is ismert. Ő, akinek szeretete éppoly lágyan simul el világod szürke ködében, akár a keze a tenyeredben.

S egyszer csak ott találod magad mellett őt és azt a valakit, aki mindig is te voltál. A szerethető embert.

Hegyi László 

Férfi titkok 

 


 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kép
    - Már megint megzavartál, kiszakítva a biztonságból, annak ellenére, hogy senki nem hívott. Ráadásul milyen magabiztosan léptél be az életembe! Már megint! Hihetetlen!...De ezúttal már nincs helyed benne! Pedig én azért jöttem. Megint... Érdekel is ez téged? Esélyes, hogy nem, de tegyük hozzá, nem is tudsz róla, hogy a fantáziámnak ismét azon az oldalán sétálsz, ahonnan már nincs visszaút. Főleg nekem. Viszont nagy ajándéka és egyben átka is a férfilétnek ama képesség, hogy mérnöki precizitással vagyunk képesek elfojtani az érzelmeket. Legtöbbször magunk elől is. Bár én már rég csatát vesztettem, te pedig mit sem tudva győzelmedről, itt ülsz az asztal túloldalán a nem tudom hol kezdődik hófehér ruhádban, csak azt, hogy akarlak. Kimért stílusod azonban arra késztet, hogy hallgassak, főleg addig, amíg az összes létező és nem létező vádat fel nem hozod ellenem. Már megtanultam, hogy túlzottan ne foglalkozzak a listáddal, ezért inkább a szádra koncentrálok, ahogy...
További információk
Kép
    A halványan megvilágított folyosón - szokásomtól eltérően - a padlószőnyeg rejtjeles kódlabirintusra hajazó mintázatát bámulom. Ráeszmélve zavart viselkedésemre, egy pillanatra megállok és köszönök a mellettem elhaladó idegennek. Kedves mosollyal viszonozza, a testtartása pedig azt üzeni, hogy nyitott egy rövid beszélgetésre. Nincs hozzá kedvem, most mégis kapóra jön az alkalom. Az akcentusa alapján spanyolnak tippelem, de nem kérdezek tőle semmit, csak hallgatom. Fel viszont nem fogom a hallottakat, mert gondolatban már beléptem hozzád a szobámba. Már akkor tudtam, hogy ott fogsz várni rám, mielőtt angolosan távoztál volna. Sőt, talán már az italod fölé hajolva döntöttél kettőnkről. Kettőnk... Minek is használok többes számot, hiszen nincs mi, csak te meg én! Mégis, miután poharadat az enyém mellé tetted és ujjaid éppen csak súrolták kézfejemet, úgy éreztem, hozzám tartozol. A gondolattól száműzöm a kikívánkozó szánalmas mosolyt, és megpróbálok a velem szem...
További információk
Kép
  Semmi értelme megint felmenni hozzád, hogy ki tudja hányadik alkalommal szakítsunk, mert "csak raboljuk egymás idejét". Felesleges, hogy miközben te az érveidet sorolod, én félúton elveszítve a fonalat, a helytelen, tilos, bűnös, meg a többi olyan szó hallatán, -amiktől szégyent kellene éreznem- unottan elfojtsak egy ásítást. Csakhogy én nem szégyent érzek. Én a húsomba vájt körmeidet érzem, a mellkasomon fékezhetetlenül lefelé haladó szádat, és a minden sejtemet átjáró bizsergést, amikor a nadrágszíjammal babrálva kihívó pillantással fölém hajolsz.    A kezed a nyakamra csúsztatod és a törékeny ujjak kicsit megpihenjenek az ütőeremen. Szeretem, ahogy ilyenkor rám nézel. Szeretem, hogy tetszik a megsemmisítésem, és azt is, hogy mire magam alá akarnálak rántani, te már elégedett mosollyal az arcodon kezdesz bele a hatáskeltő játszmádba, aminek menthetetlenül a függőjévé tettél. Néhány magabiztos kézmozdulat közben még lejjebb kúszol rajtam, és miközben lekapom rólad a fe...
További információk