Most az egyszer még kibírom, most az egyszer még szemet hunyok felette, most az egyszer még megbocsátok neki... Már fogalmad sincs, hogy hányadik most az egyszernél jársz, de mintha kínzóan közelebb került volna a fejedhez a képzeletbeli boltív, ami alatt a boldogság oltárát felépítettétek. Nem beszélve a toleranciaszintről, ami időközben leköltözött az alagsorba. Vagy már onnan is ki. Mert a lelked nem bírja tovább és lázong, a kezdeti csendes-panaszos hangot pedig felváltotta a harsogó kérdés, meddig tűröm el mindezt? S valóban, meddig? Hol szakad el végképp a cérna? Egyáltalán miért kell eljutni oda? A remény nagy játékos, mindig képes újabb adag hazugságot feltálalni, s naivan elhiszed neki, ezentúl másképp alakulnak a dolgok. Azonnal képbe is kerül a minden csoda három napig tart, te örülsz, a remény pedig alantasan hitté kovácsolódik, hogy most tényleg sikerülni fog, most tényleg minden megváltozik! A minden helyett azonban csupán egyetlen változásról lehet beszélni, az i...